Müncheni Magyar Katolikus Misszió

Családi Lap

A müncheni és München környéki magyar családok lapja

III. évfolyam, 3. szám

2010. október 10.

állatkert01

Irány az Állatkert!

 




A szerkesztő előszava

Kedves Olvasóink!

Ezen az őszön a természet felé fordulunk. Állatkertbe, vadasparkba, kirándulni hívjuk Önöket! Újabb felmérések szerint a mai gyermekek többször annyi időt töltenek a négy fal között, mint a még csupán 20 évvel ezelőtt felnövő generáció tagjai. Pedig testnek és léleknek egyaránt jót tesz a természet közelsége. Gyermekeink egyedülálló tapasztalatokra, tudásra, és szókincsre tehetnek szert. Ezen kívül, biztos, hogy legalább aznap este könnyebben álomba szenderülnek. Legyünk vállalkozó szelleműek, pakoljuk meg a kishátizsákot és indulás!

Ne feledjük vállalkozó és adakozó szellemünket a Tudták-e rovat olvasása során sem. Előfordulhat, hogy nagy jók okozóivá válhatunk.

Szép, színes őszt kívánok!

Üdvözlettel:
dr. Somorai Márta



„Élmények” az állatkertben

Írta: Krsztovicsné Nagy Irén, zoopedagógus, Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest

 

Gyermekkoromban sosem voltam nagy állatkert rajongó. Évente néhány alkalommal, szüleimmel ellátogattunk a budapesti állatkertbe. Emlékszem, hogy perecet ettem, pónin lovagoltam és magasra emelt fejjel bámultam felváltva az elefántot meg a zsiráfot. Perec ma is kapható az állatkertben, a zsiráf sem lett kisebb, ám sok minden megváltozott. Míg régen az állatkerti látogatás egyet jelentett egy szórakoztató, könnyed sétával, ahol szülő és gyerek egyaránt rácsodálkozott a sokféle, színes és szagos állatra, a mai rohanó világban egy fővárosi állatkertben tett látogatás néha embert próbáló feladatok elé állítja a szülőket. De mi ennek az oka? Miért lett teher a szülők számára egy állatkerti séta?

Sosem értettem, hogyan lehet elveszíteni egy gyereket egy közös program során, míg nem lett saját gyerekem. Azt azonban most sem értem, miért az a legfontosabb a szülők többségének, hogy a „drága” belépőjegyért cserébe minél több állatot megnézessenek a gyerekkel, ha akarja, ha nem. Gyere már, mert még egy csomó mindent meg kell néznünk! – ez a mondat szinte naponta elhangzik az állatkertben, pedig a gyerek még a rácsodálkozásnál tart, még nézelődne egy kicsit, nem is biztos, hogy minden állatot látni akar. Ez az első hiba, amit elkövethetünk szülőként, hogy mi akarjuk eldönteni, mit nézzen meg a gyerek. Pedig ők pontosan tudják, mire kíváncsiak. A fiam, amikor 6 hónapos volt, hosszasan nézegette a színpompás halakat az állatkerti Akváriumban, ez a szokása egészen két éves koráig megmaradt, azután a fókák kezdték el érdekelni. Most már 6 éves, de még mindig a fókákat nézzük meg először, ha állatkertbe megyünk. Igaz, hogy legutóbb a szarvasvarjút nézte elmélyülten, amint az földarabolja és lenyeli az ebédre kapott egeret. Nagyon lekötötte, így hát el is beszélgettünk róla. Azután ott van az a sok másznivaló. Mert hát játszótér, és régi torony is van az állatkertben, és ki neheztelhetne egy fiúgyerekre, mert mászni szeretne. A lányom, aki három éves, egészen másképp nézi az állatokat, ő igyekszik behabzsolni minden információt igen rövid idő alatt, így hát valóságos rohanás lesz a nézelődésből, neki nincs igénye a hosszas rácsodálkozásra, mégis, hónapok múltán is emlegeti, mekkora nagy volt a majom, amit láttunk. És persze sosem maradhat el a lovaglás. Két különböző igényű gyereket nehéz összehangolni, ezért ilyenkor segítségül hívjuk apát, hogy mindenkinek egyformán élmény legyen a séta.

Hogyan előzhetjük meg a felesleges idegeskedést, és a nyűgösködést? Jól meg kell tervezni az állatkerti látogatást! A legjobb, ha több alkalomra és hosszútávra tervezünk. Ha megengedhetjük magunknak, szokássá is válhat az állatkertezés. Manapság már jó áron kapható éves bérlet is. Ha van a közelben állatkert vagy vadaspark, már csecsemőkorban érdemes felkeresni azt. Nincs is kellemesebb, mint a jó levegőn szunyókáló baba, meg egy állatkifutó előtti padon üldögélő és nézelődő anyuka. Nincs házimunka, nincs nyűgös baba, nincs idegeskedés. Ez még akár egy órás odautazást is megér. Ha már nagyobbacska a gyerek, sok mindenre oda kell figyelnünk. A gyerekek nem szeretnek sorban állni, még kis ideig sem, azon kívül a nagy tömegben nehezen látják az állatokat, így hamar unatkozni kezdenek, és persze mindent meg akarnak kapni, amit a büfék méreg drágán árusítanak. Mit tehetünk mindezek megelőzésére? Ma már egyes állatkertekben lehetőség van a jegyrendelésre, vagy sms-ben, interneten keresztül történő jegyvásárlásra, mindenképpen használjuk ki ezt. Sorban állni csak akkor kell sokáig, ha aznap sok látogató szeretne bejutni az állatkertbe. Ezek a zsúfolt napok, amelyek kevésbé élvezhetővé teszik a sétát, jól meghatározható időszakai az évnek. Kerüljük ezeket az időszakokat! A budapesti állatkertben például a húsvéti hosszú hétvégén akár 30-40 ezer látogató is megfordul. Szintén zsúfoltak a nyári hétvégék. Sokak számára az állatkert tipikusan nyári program, pedig a fűtött állatházakkal felszerelt intézmények télen is kitűnően látogathatók. Nincs szebb, mint a frissen leesett hóban gyalogolva élvezni a csendet, és átmelegedve egy állatházban figyelni a gorillacsapat napi játékát. Egészen más az élmény, mint amikor lökdösődni kell az üvegfal előtt. Na és jóval csökken az esélye annak is, hogy gyermekünk elsodródik mellőlünk a tömegben.

Itt a következő megoldandó probléma: Hogyan beszéljük le gyermekünket a folyamatos vásárlásról? Legyünk ügyesek, hozzunk otthonról a hátizsákban mindent, amire szükség lehet. Vegyünk még otthon a boltban valami édességet, és lepjük meg vele a gyereket, amikor kérni szeretne valamit az állatkerti büféből. Persze mindig legyen nálunk darabolt gyümölcs, saját készítésű szendvics és elegendő innivaló.  Így megúszhatjuk a sorban állást a büféknél, és a gyerek akkor ehet, amikor megéhezik. Ha látjuk, hogy fáradnak, keressük fel az állatkerti játszóteret, és hagyjuk őket egy kicsit.

Érdemes fél vagy egész napos kirándulást szervezni, hogy ne kelljen sietnünk, és az sem baj, ha az állatkert nagy részét csak egy következő alkalommal tudjuk feltérképezni.  Minden gyerek és a felnőtt is szívesen veszi, ha az állatok aktívak. Egy valamit azonban meg kell értenünk, és értetnünk gyermekeinkkel: déli tizenkét órakor, 30 Celsius-fokos melegben, tele hassal minden állat inkább pihenni, feküdni szeret. Ha aktivitást is látni szeretnénk, keljünk fel korán, és legkésőbb 10 órakor érkezzünk meg az állatkertbe. Érdemes utána nézni, hogy az adott állatkertben milyen közönségprogramok várják a látogatókat. Sok helyszínen látható állatetetés, etológiai bemutató, esetleg állatsimogatásra is van lehetőség. Tájékozódjunk előzetesen a helyszínekről és az időpontokról! Néhány szó a simogatásról és az etetésről: Megsimogatni csak olyan állatot lehet, amely nem sérül könnyen, és nem is tesz kárt a gyerekekben. Elég szűk ez a kör, főként a háziállatok és az úgynevezett „nemszeretem állatok” (hüllők, rovarok) tartoznak ebbe a kategóriába. Hiába is szeretnénk oroszlánt simogatni, az biztonságosan nem megoldható. A modern állatkertek célja pedig az állatok természeteshez hasonló életmódjának és viselkedésének bemutatása. Az oroszlán természetes viselkedése nem összeegyeztethető az ilyen fajta látogatói igényekkel. A legsarkalatosabb kérdés pedig az etetés. Sokan úgy gondolják, hogy a legjobbat akkor teszik az állatokkal, ha az otthonról hozott elemózsiával etetik őket. Nagy tévedés! Jó néhány állat érzékeny az emberi fertőző betegségekre, így volt már példa arra, hogy elefánt tbc-s megbetegedésben pusztult el. Egy víziló halálát pedig egy lenyelt gumilabda okozta. Ha mindezektől eltekintünk, akkor is gondoljunk bele egy kecske helyzetébe, akit egy húsvét vasárnapon akár csak ezer ember szeretne megetetni. A legtöbb állatkertben kapható állateledel, azonban érdemes tudni, hogy az is inkább csak a növényevő patások csemegéztetésére jó, ragadozókat vagy majmokat semelyik állatkertben sem lehet etetni. Idejekorán tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy úgy tudjuk helyesen szeretni az állatokat, ha azt nyújtjuk, amire nekik van szükségük, csendes rácsodálkozást.

 

A müncheni Hellabrunn Állatkert

 Írta: Dr. Doris Schwarzer, a Hellabrunn Állatkert sajtószóvivője

Fordította: Sári Tereza

 

A müncheni Hellabrunn Állatkert, melyet 1911-ben a világ első geo-állatkertjeként alapítottak, harmonikusan illeszkedik az Isar-ártér tájvédelmi körzetébe. Ez a természetes élettér ideális feltételeket teremt, hogy állatainkat zavaró rácsok, illetve kerítések nélkül, közvetlenül a szabad természetben figyelhessék meg a látogatók.

Az érdeklődők egy, a különböző földrészeket átfogó körséta keretében meglátogathatják, többek között, az orángután-paradicsomot, az őserdő-házat gorillákkal és csimpánzokkal, a dzsungelsátrat oroszlánokkal, jaguárokkal és szabadon repkedő trópusi madarakkal, valamint az óriás teknősbékák házát, benne az élő rovargyűjteménnyel. Az állatkert másik nevezetessége a műemlékvédelem alatt álló elefántház és a nagy madárröptető, amely 5000m² területet fed le.

Az állatkert legújabb attrakciója ez év augusztusától az új jegesmedvekifutó. Ez két teljesen különböző élményvilágot egyesít: egy jég- és sziklatájból, és egy tundra- és tajgavidékből áll. Két jegesmedvénk, Yoghi és Giovanna itt természetes talajon bóklászhat, és a sziklabarlangban azt is meg lehet figyelni, hogyan úsznak a víz alatt.

Fiatal látogatóink számára különleges élmény a nagy kalandjátszótér, valamint, hogy a kisállat-simogatóban testközelbe is kerülhetnek a kecskékkel. 

A nyári hónapokban hosszabb tartózkodásra invitálnak élő bemutatóink, pl. az "Uszonyparádé", a "Dzsungelőrjárat", a "Galambokkal suttogó", vagy a "Levegő tollas akrobatái".

További részletes információkat a Hellabrunn Állatkertről a www.tierpark-hellabrunn.de weboldalon találhatunk.

 

Tudták-e, hogy a Misszión működő Karitász Szolgálat több mint 10 községet, 3 óvodát és egy sérült gyermekeket gondozó árvaházat támogat rendszeresen a számtalan, rászoruló családokhoz eljuttatott segítségnyújtás mellett. Ne feledkezzünk meg, tehát, az adományozás lehetőségéről mielőtt értékes, mások által még használható bútorainktól, ruháinktól, cipőinktől megválnánk, vagy ha éppen üres autóval indulunk útnak hazafelé, melyben elférne még néhány, a Misszión összegyűjtött adomány. A legegyszerűbben felhasználható segítség, természetesen, a pénzadomány, mely az adóból leírható, csakúgy, mint a nagyobb tárgyi adományok is. S mielőtt úgy éreznénk, hogy megint a pénztárcánkra utaznak, hadd hívjam fel rá a figyelmet, hogy a karitatív szervezetek döntő többségében az adományozott pénz jelentős része magának a karitatív szervezetnek a fenntartására kell, hogy fordítódjon. Nem így a Misszió Karitász Szolgálatánál. A Misszió nem kell, hogy Karitász adományokból tartsa fenn magát, így itt a teljes felajánlott összeg a tényleges segítségnyújtásra használható.  

  

A müncheni állatkert állatainak részleges szótára

 

Auerochse             -       őstulok, vagy

                                        szürkemarha

Tarpan                   -       tarpán

Damhirsch            -       dámszarvas

Zackelschaf          -       rackajuh

Wisent                    -       bölény

Urwildpferd           -       Przsevalszkij-ló,

                                        avagy ásziai vadló

Kolkrabe               -       holló

Abruzzengämse   -       pireneusi zerge

Murmeltier            -       mormota

Luchs                     -       hiúz

Elch                        -       jávorszarvas

Waldbison             -       amerikai bölény

Vikunja                 -       vikunya

Wasserschwein     -       vízidisznó

Nandu                    -       nandu

Pampashase         -       nagy mara

Mähnenwolf         -       sörényes farkas

Schneeziege          -       havasi kecske

Braunkopfklammeraffe -

                                barnafejű pókmajom

Mandrill                 -       mandrill

Weissbüscheläffchen -

                fehérpamacsos selyemmajom

Dianameerkatze -       Diána-cerkóf

Siamang                -       sziamang

Totenkopfaffe     -       mókusmajom

Katta                     -       gyűrűsfarkú maki

Roter Vari             -       vörös vari

Kea                        -       kea

Flinkwallaby         -       wallaby kenguru

Pinselohrschweinchen -

                                        bojtosfülű disznó

Trampeltier           -       kétpúpú teve

Nacktmull             -       csupasz turkáló

Pantanal-Vogelspinne -

        Mexikói vörös térdű tarantula

Kleinkantschil      -       jávai kancsil

Ozelot                    -       párducmacska

Nyala                     -       síksági nyala

Mantelpavian      -       galléros pávián

Steinbock              -       kőszáli kecske

Elenantilope         -       jávorantilop

Kudu                      -       kudu

Seelöwe                 -       oroszlánfóka

Mähnenrobbe      -       sörényes fóka

Biber                      -       hód

Moschusochse     -   keleti pézsmatulok

Alpaka                   -       alpaka

Panzernashorn     -       indiai orrszarvú

Zweifinger-Faultier -    Kétujjú lajhár

Bartschwein          -       szakállas disznó

Gaur                       -       gaur

Banteng                 -       banteng

Yak                        -       jak

Kiang                     -       kiang

Markhor                - pödröttszarvú kecske

Axishirsch             -       pettyes szarvas

Hirschziegenantilope - indiai antilop

Takin                     -       takin

Muntjak            - indiai muntyákszarvas

Fischotter              -       vidra

Schneeleopard     -       hópárduc

Vielfrass  -  rozsomák avagy torkos borz

Brillenblattnase    -   rövidfarkú denevér

Zebramanguste    -       zebramungó

Costa Rica- Hörnchen -

                costa ricai változékonymókus

Kuba Baumratte     -   kubai kúszópatkány

Mehrstreifen Grasmaus - csíkos fűegér

Bartkauz               -       szakállas bagoly


 


 

 

 

 

 

Bajorországi állatkertek…

Zoo Augsburg - www.zoo-augsburg.de

Tierpark Hellabrunn - www.tierpark-hellabrunn.de

Tiergarten Nürnberg - www.tiergarten.nuernberg.de

Tiergarten Straubing - www.tiergarten-straubing.de

Freizeitland Geiselwind - www.freizeitlandgeiselwind.de

Zoologischer Garten Hof - www.zoo-hof.de

Jura-Zoo - www.jura-zoo.de

Bauernhofmuseum Massing - www.freilichtmuseum.de

Vogelpark Abensberg - www.vogelpark-abensberg.de

Vogelpark Olching - www.vogelpark-olching.de

Reptilienzoo Regensburg - www.reptilienzoo.de

Reptilienzoo Scheidegg - www.reptilienzoo-scheidegg.com

Reptilienhaus Oberammergau - www.reptilien-haus.de

Sea Life München - www.sealifeeurope.com

 

… és vadasparkok


Alpenwildpark Obermaiselstein - www.alpenwildpark.de

BergTierPark Blindham - www.bergtierpark.de

Hirschpark Buchet - www.wildberghof-buchet.de

Tierfreigelände am Hans-Eisenmann-Haus - http://www.nationalpark-bayerischer-wald.de/besucherinfo/besuchereinrichtungen/tier_heh/rundweg.htm

Umweltstation Wildpark Sommerhausen - www.tierparksommerhausen.de

Walderlebniszentrum Grünwald - www.walderlebniszentrum-gruenwald.de

Wildpark an den Eichen - www.wildpark-schweinfurt.de

Wildpark Hundshaupten - www.hundshaupten.de

Wildpark Klaushof - www.wildpark-klaushof.de

Wildpark Landsberg/Lech - www.landsberg.de/web.nsf/id/pa_asan6u7cwb.html

Wildpark Oberreith - www.wildpark-oberreith.de

Wildpark Ortenburg - www.wildpark-ortenburg.de

Wildpark Poing - www.wildpark-poing.de

Wildpark Schloss Tambach - www.wildpark-tambach.de

 


Programajánló 

A müncheni állatkert

Biztos sokan voltatok már a müncheni állatkertben. Ahol gyermekek vannak a családban, szinte elképzelhetetlen ezt kihagyni. Szeretettel ajánlom ezt a nagyon szép, igényesen kialakított állatkertet azoknak, akik eddig még nem jutottak el ide, tényleg sokféle állat látható. Ott vásárolható csemegével lehet az állatokat etetni (már amelyiket lehet!). Van kisállatsimogató, pónilovaglás, folyó fölött függő-mozgó híd és óriási játszótér is. A pénztárnál kapunk egy térképet, mely segítségével bebarangolhatjuk az állatkertet, illetve pontosan nyomon tudjuk követni, hol járunk. Minden nap megtekinthető állatetetés, a pénztárnál kapott térképről olvashatjuk le azt is, kit, hány órakor, hol, melyik nap etetnek. Kismotort, rollert, biciklit nem szabad bevinni, babakocsit természetes igen, és ha elég korán megyünk, vagy szerencsénk van, bérelhetünk négykerekű kiskocsit. Az állatkert étterme, a nagyjátszótér mellett, a család minden tagjának igényeit kielégíti, megfizethető árak mellett. Az állatkert minden nap nyitva van, vasárnap és ünnepnapokon is, áprilistól szeptemberig 8-18h, októbertől márciusig 9-17h. Aki egy évben többször is elmenne családostul az állatkertbe, jól dönt, ha a 10 alkalmas jegyet választja, ezzel 35€-t spórolhatunk, és még a kígyózó sort sem kell végigállnunk, előremehetünk, ha merünk! Kicsiknek, nagyoknak jó szórakozást, szép időtöltést kívánok! HV

 

Kirándul a család – csak megyünk és megyünk

Nemrégen emlegette fel egy régi barátom, immáron kétgyermekes családapa, hogy ő még mindig emlékszik mennyire utált a szüleivel kirándulni menni. „Sosem értettem, miért jó az Anyuéknak, hogy csak megyünk és megyünk, kilométereken át.” – mondta. Azóta persze ő is igazi természetbarát lett, a hétvégi kirándulások mellett évek óta szervez erdei ministránstábort, ahova legutóbb alig 3 hónapos kislányukat is magukkal vitték. Sokat fejlődött, mondhatnánk. Mindenesetre, nekem ez a mondat nagy segítség volt saját hároméves kisfiam megértésében. Tudtam én, hogy őt a nézelődés, meg a patakokba, pocsolyákba való kődobálás érdekli, de azért egy kis séta nem árt, gondoltam. Most sem gondolom másként, de kicsit előrelátóbban szervezek (pl. ha csak egy mód van rá, jöjjön a futóbicikli is), és jobban bele tudom élni magam a helyzetébe, nem ér készületlenül a „Papa, Arm, Arm” tiráda. Karon ülve nem lehet kirándulni (most már Apa sem bírja), úgyhogy inkább jöhet a mondókázás, éneklés, fogócskázás (főleg, ha már tényleg bele kéne húzni), és a helyzet dramatizálásának elkerülése. Reméljük szép őszünk lesz, és újra elmehetünk a Zugspitze alá, vagy éppen csak Schäftlarnba, a Schatzbergre vagy a grünwaldi vaddisznókhoz.  SM

 

Gyerek túraút ajánlat

Münchenböl autóval kb. 45-60 perc alatt elérhető Farchant, Garmisch-Partenkirchen felé. Külön gyerekek számára kiépített túraútvonal várja a friss levegőt szívni kívánó családokat. Lehet forráskútból inni, kidőlt fatörzsön telefonálni, fahangszeren játszani, jeges vizű medencében járkálni – néhány, a sok lehetőség közül. A legjobban az tetszett, hogy a gyerekek nem tartották unalmasnak a kirándulást, mert az egyik állomástól a következőig általában szaladtak. A hab a tortán pedig, hogy a végén egy gyönyörű, ún. Kuhflucht vízesés is vár bennünket, amelyhez még a 4 éves kislányunk is szívesen feltúrázott. Tippek: A túra útvonalán nincsenek „Hütték“, érdemes a hátizsákunkat megrakni. A garmischi autópálya a végén autóútba megy át, ezért dugóra számítani kell, aki ezt el szeretné kerülni, az vonattal is érkezhet, mivel a farchanti vasútállomáshoz is igen közel kezdődik a túra. További info az interneten: www.farchant.de. Jó túrázást! HB

 

Zsuzs 4GKönyvajánló

Két igazán szép grafikájú gyerekkönyvet kaptunk legutóbb ajándékba. A kicsiknek szeretettel ajánlom Berg Judit és Agócs Írisz Maszat sorozatát, igazi 3 éveseknek való történetekkel és illusztrációkkal. A kicsit nagyobbak pedig biztosan szívesen fogadják a népszerű Pettson és Findusz sorozat szerzőjének újabb, igen humoros könyvét. Sven Nordqvist ezzel, a Kalapvadászat című könyvével lopta be magát először a svéd gyerekek szívébe. Itt egy eltűnt kalap keresése kapcsán kerülnek elő régen elfeledett emlékek egy kisfiú hétköznapjaiból, aki időközben nagypapa lett és elvesztette a kalapját.

Bár elmúlt a nyár, biztos tartogat az ősz is szép napokat, jó időt! Az ilyen napok ajándék alkalmak lehetnek a családnak, hogy együtt kirándulhassanak. De hova induljunk? Mindegyik gyerek jól fogja magát élvezni? Vigyünk babakocsit? Lesz játszótér? Lehet valahol szoptatni? Esetleg nagyobbacskáknak lesz látnivaló, nevezetesség, állatok, folyó, pancsolási lehetőség? Vajon mi, szülők, bírjuk a túra hosszát? Mindenképp autóval menjünk vagy lehet vonattal is? Ezekre és minden más kérdésünkre kimerítő, részletes, minden apróságra kiterjedő választ ad Carmen Egelhaaf Wandern mit dem Kinderwagen im Münchner Umland című könyve. 33 München környéki (Garmischtól – Freisingig) túraútvonalat találunk részletes leírással. Minden túraleírásnál szerepel, hogy miért érdemes oda kirándulni, mit láthat az ember, az odautazási lehetőségek, autóval érkezők számára a navi-koordináták, parkolási lehetőségek, menetidőt, a túra nehézsége, és találunk egy térképet is, mely segít tájékozódni, hogy merre is járunk. Sok helyen végig lehet tolni a babakocsit, ha aludni is tud benne a gyerkőc, egész napos túrát is tervezhetünk. Nos, kalandra fel, szép időt, jó hangulatot, sok élményt kívánok, szeretettel! HV

Sokadik kísérlet után, legújabb gyerek kirándulós könyvünk, a Göllner-Kempel, Krabwinkler és Bein szerzőtrió Kinderwagen-Wanderungen - Um und in Münchencímű írása igazán bevált. A túrák rövidek, időjárás és évszakok szerint osztályozottak, a leírások jól követhetőek, az egyes útvonalak előnye-hátránya is szerepel, az előnyök korcsoportra lebontva, hiszen más érdekes egy kétévesnek, mint egy 5 évesnek. Az eddig „lekirándult” túráknál teljesen megbízhatónak bizonyult a könyv, és ne felejtsük el a méretet sem! Ez az egyetlen a polcon lévő 4 kalauzból, mely ténylegesen zsebre tehető.

SM

 

Kézműves sarok

Gyors Szent Márton napi lámpás

Tartsuk meg a camembert sajt kerek papírdobozát, vagy ha inkább ementálit eszünk, akkor vágjunk ki kétszer egy 2x30-35cm-es kartoncsíkot és tűzzük össze őket egy-egy karikává. Ezután vágjunk le egy, a kör kerületébe illő, kb. 20-25cm hosszú zsírpapír darabot 3cm ráhagyással. Ezt ragasszuk, vagy fessük meg (akár ujjfestéket is használhatunk), illesszük a körbe és tűzzük meg tűzőgéppel. A felső karikát két ellentétes oldalán tűvel átszúrni, drótot belefűzni, lámpásra akasztani, indulás! Sapka, sál!


Állatkerti kifestő

Kedves Gyerekek! Addig is, amíg legközelebb elkirándultok az állatkertbe, kiszínezhetitek a papagájt, a teknőst, a kígyót, a hernyót, meg a kukacot.


Adobe Systems

Mese-sarok

  Osztozkodik a róka – magyar népmese

 

Az üveghegyen innen, a selyemréten túl volt egy rengeteg erdő. Ebben a rengeteg erdőben, annak is a kellős közepén élt egyszer egy öreg medve. Ennek az öreg medvének volt két fia. Ezek egyszer elhatározták, hogy elmennek világgá szerencsét próbálni. Odaálltak anyjuk elé, elbúcsúztak tőle illendően. Az öreg medve megölelte fiait. Lelkükre kötötte, hogy soha el ne hagyják egymást. Megfogadták.

Azzal nekicammogtak az erdőirtásnak, onnan meg a szántóföldeknek. Mentek, mendegéltek. Egyszer azonban elfogyott az ennivalójuk.

Szomorúan kullogtak egymás mellett.

- Hej, de ehetném, testvér! - szólt a fiatalabb.

- Én is! - lógatta buksi fejét a másik.

Amint mentek, mendegéltek, nagy kerek sajtot találtak, de nem tudtak elosztozni rajta, nem tudták elosztani igazságosan. Irigyen civakodtak, huzakodtak, morogtak, amikor közibük toppant a róka.

- Min vitatkoznak, medve komák? - kérdezte a Ravaszdi.

Elmondták.

- Sebaj! Majd elosztom én igazságosan!

- Jó lesz biz az, jó lesz! - hagyták helyben a dörmögők.

Azzal fogta a róka a sajtot, eltörte kétfelé. Úgy intézte, hogy az egyik fele szemlátomást nagyobb legyen a másiknál.

Fölmordult egyszerre mindegyik mackó:

- Ez nagyobb!

- Csak lassan, mackók! Türelem!

Azzal jó darabot leharapott a nagyobb feléből. Most meg a kisebb lett nagyobb.

- Így se jó! - békétlenkedtek a mackók.

- Ugyan, ne türelmetlenkedjenek már! Értem én a magam mesterségét!

Le is harapott a nagyobbik darabból egy jókora falatot.

Most megint az lett a kisebb.

Így ment az osztozkodás addig, míg a róka alaposan jól lakott. A két medvebocsnak alig-alig maradt a sajtból, mikorra egyforma lett a két darab.

- No, jó étvágyat, medvebocsok! - mosolygott a róka, és otthagyta őket faképnél.

 

Magyar Nyelvi és Magyarságismereti Képzés

Most lehet jelentkezni a 2011. évi Magyar Nyelvi és Magyarságismereti Képzésre. Ez egy 9 hónapos budapesti tanulmányi ösztöndíj, amellyel a Balassi Intézet a diaszpórában élő, magyar származású fiatalok számára kíván lehetőséget teremteni magyarnyelv-tudásuk és magyarságismeretük fejlesztésére, magyar identitásuk megerősítésére. A pályázati felhívás és az adatlap letölthető: www.bbi.hu/index.php?id=70&cid=1494. További információkkal Masát Ádám tagozatvezető áll rendelkezésükre (adam.masat@bbi.hu).


Állandó programok

Müncheni Magyar Katolikus Misszió

Oberföhringer Straße 40, 81925 München, Tel.: 089 / 98 26 37

www.ungarische-mission.de, E-mail: info@ungarische-mission.de

 


Bébi-Mami Kör és Gyermekdélután játszóház, mama kávézó és óvodás foglalkozás 0-6 éves korig, kedd 16-18h

Hétvégi Magyar Iskola (HMI) és Óvoda – 3 éves kortól, havi 2 szombat, 13-15.30h

Gyermek színjátszókör – a HMI szombatjain 12-13h

Gyermek néptánccsoport – a HMI szombatjain 12-13h

Cserkészet - a HMI szombatjain 15.30-18h

Regös néptánccsoport – kedd és szerda 18.30-21.30h

Ifjúsági Találkozók, érdeklődni a Misszión

Durmolok, Ifjúsági énekkar - csütörtök 18.30-20h

Patrona Hungariae, Énekkar - szerda 18.30-20h

Klasszikus táncok – csütörtök 20-21.30h

Családok Fóruma - havonta egyszer, pénteken 18.30-20h

Széchenyi Kör - havonta egyszer, pénteken 18.30-21h

Hölgykoszorú - havonta egyszer, szombaton 18-21.30h

Imakör – minden hónap első és harmadik péntekjén 17-18.30h

Bibliakör – havonta egyszer csütörtökön 17-18.30h

Szeniorok Klubja - havonta egyszer csütörtökön 14-17h

Katakomba klub – kötetlen együttlét vendégmunkások, hosszabb- rövidebb ideig Münchenben tartózkodók és egyedülállók számára - havonta egyszer, szombaton 18-21.30h

Német-, angol-, computer tanfolyamok


 

Magyar Intézet – magyar tudományos és kulturális intézmény

Landshuter Straße 4, 93047 Regensburg, Tel.: 0941 / 943 54 40, www.ungarisches-institut.de

Előadások havonta egyszer pénteken 19.30-21.30h az MMKM nagytermében

 

Müncheni Magyarnyelvű Evangelikus-Református Egyházközség

Istentiszteletek, Szeniorkör, Bibliaóra, www.reformatus-muenchen.de,

Pf. 200216, 85510 Ottobrunn, Tel.: 089-6011335

 

További magyar nyelvű játszócsoportok Münchenben és környékén:

 

S.O.S. Familienzentrum, Berg am Laim, Michaelistr.9

csütörtök 15-18h (nyitott csoport), péntek 16-18h (zárt csoport)

info: www.sos-kinderdorf.de/das_familienzentrum_bergamlaim.html

Bébi mami Klub Moosach/Menzing

Augustenfelderstr. 33, minden hónap 1. hétfőjén 15-17h, Vez.: Csabai Renata 14303764

Erding – Zentrum der Familie/Grundschule am Grünen Markt óvoda és iskolás csoport,

magyariskola@erdingi-magyarok.de, magyarovoda@erdingi-magyarok.de

 

Verantwortlich – Felelős kiadó: Merka János plébános

Szerkesztők: dr. Somorai Márta, Hart István

Közreműködtek: Hetyey Viktória, Horváth Bea, Sári Tereza

Grafika: Fejérdy-Kovács Zsuzsanna, Ley Anikó

Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió

D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.

Tel.: 089 / 98 26 37 vagy 089 / 98 26 38; Fax: 98 54 19; E-mail: info@ungarische-mission.de, http://www.ungarische-mission.de